Látnivalók a környéken


Szentgotthárd (az Ország legnyugatibb városa)         
-         Magyarország harmadik legnagyobb barokk temploma, amely a város egyik jelképének tekinthető. Tornya 60,5 m magas.
-         Barokk kert
-         Magtártemplom, most Színház (mellette apátság romjai) A Színház, templomépületből kialakítva (helyreállított téglapadló, faragott boltívek)
-         Szentgotthárdi Kaszagyár farkaskalapácsai (ipari műemlék)
-         Temetőkápolna
-         Mindenszentek plébániatemplom (kéthelyi városrész)
-         Rába-híd, mellette park
-         Pável Ágoston Helytörténeti és nemzetiségi múzeum

Máriaújfalu
-         Határában „Hársas-tó”(fürdésre és horgászásra is alkalmas)
-         Szent Péter és Pál templom (A kápolna az 1900-as évek elején épült Szent Péter és Szent Pál apostolok tiszteletére, egy koldus nő hagyatékából és a falu adományából.)

Apátistvánfalva
-         Határőr Emlékhely (Fő u. 83.)
-         Műemlék. R. Kat. Templom

Orfalu
-         Fekete-tó
-         Harangláb (1823-ban épült)
-         2000-ben állított emléktábla, amely az akkor élt lakosok neveit tartalmazza
-         Doncsez Károly-emlékvitrin (itt született 1918-ban, országos hírű fazekasmester volt)

Farkasfa
-         Orfalu felőli határában, a Huszászi-patak mentén fekszik a Fekete-tó nevű, szigorúan védett tőzegmohaláp. Innen ered a Zala folyó. (nem látogatható)
-         Fő utcáján látható még pár Őrségi fa boronaház
-         Főterén: Fa harangláb, „új templom”, benne oltárkép, 6 alakos ablak.

Szalafő
-         Az Őrség legtöbb régies vonását megőrző település
-         Szalafő hét „szerből” áll. (Dombhátakon létesített őrhelyek, egyik ilyen: Pityerszer)
-         Szalafő-papszeren él Tamaskó Sándor kópickötő
-         Őrségi Népi Műemlékegyüttes (9942 Szalafő, Pityerszer 12.)

Pityerszer
-         Szabadtéri múzeum: itt berendezett épületek eredeti helyükön állnak.
-          Legérdekesebb: un. Kontyosház. 
-          Emeletes, zsuppfedeles „kástu” (gazdasági épület)

Őriszentpéter (Őrség fővárosa)
-         Az Őrség és az Őrségi Tájvédelmi Körzet központja. 9 szerből áll.
-         Templom szeren: R. Kat. Templom
-         Domboldalba vágott égetőkemence.
-         Téglagyártást bemutató kiállítás
-         Város szeren: barokk ref. Templom.
-         Csörgőalma gyümölcsöskert (Templomszer 18.)
-         Szikszay Edit Helytörténeti Gyűjtemény (Őriszentpéter, Városszer 55.)

Nagyrákos
-         Kovácsműhely, és népi lakóház (Alsószer 18.)
-         R. Kat. Templom (nem látogatható)
-         Vasútállomásról látható alagút.
-         Boronaház (Félkontyos, zsuppfedeles, oromfalas)

Pankasz
-         Szoknyás református harangláb
-         Helytörténeti gyűjtemény (Pankasz, Fő út 65.)
-         Kovácsműhely

Szőce
-         Tőzegmohaláp


Magyarszombatfa
-         Környékbeli népi fazekasmesterség központja.
-         Sok fazekasmester dolgozik még itt. (Pl.: Albert Attila)
-         Fazekas Múzeum: Nádfedeles parasztházban: egykori fazekasház, előtte égetőkemence. (Fő u. 52/a.)
-         Védett lakóház együttese ma múzeum (Fő utca 52.)
-         Őrségi Vadászati Kiállítás (Magyarszombatfa, Fő út 9.)
-         Kilátótorony: Ritasi-dombon (Szép panoráma)

Gödörháza
-         XVIII. Századi fa harangtorony (szoknyás harangláb)

Velemér
-         Szintén gazdag fazekas hagyományiról híres. Több fazekasmester, jelenleg is a népi fazekasmester-séget űzi.
-         Paprét: Erdei tisztáson álló. R. Kat. Templom, benne freskók.
-         „Sindümúzeum” (Fő u. 7.)
-         Nagytáblás fejfasor

Márokföld
-         Harangláb

Nemesnép
-         Csonka gúla alakú, galériás, négy fiatornyos harangláb. (Zala megye legszebb haranglába.)
-         Helytörténeti, és néprajzi gyűjtemény


Őrimagyarősd
-         Földvár (Petőfi S. u.)

© 2010. Minden jog fenntartva
Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox