A környékről


Máriaújfalu egykoron két település - Kisfalud (nem azonos a másik az ausztriai településsel) és Talapatka (1500-as évek elején Telepataka néven szerepelt) - egyesítéséből jött létre, és 1983 óta Szentgotthárd része.

Szentgotthárd a magyar- osztrák- szlovén „hármashatár” közelében áll, három nemzet kultúráját, hagyományát őrzi. Az ország legnyugatibb városa, az Örség kapuja.

A Tavi Vendégháztól 300 m-re található Vas megye legnagyobb és egyik legtisztább vizű tava, a Hársas-tó. Az egész család számára ideális pihenőhely a festői környezetben lévő, lassan mélyülő, bólyával kijelölt homokos strandjával, horgászhelyeivel. Nagy sétákra van lehetőség a tó körül kialakított igényes tanösvényen, melyet padokkal, asztalokkal és esőbeállókkal tettek még kényelmesebbé.

A Hársas tó bemutatása (horgász szemmel)

A Rába-völgye, a Hársas tó, a Vendvidék, az Őrségi erdők sok természeti szépséget rejtenek. Lehetőség nyílik vadászatra, horgászatra, vadvízi evezésre, kerékpáros túrákra, kirándulásokra, gombászatra.


Az Őrség az ország egyik legkülönlegesebb vidéke. Folyók – patakok által formált dombvidék, mely bővelkedik fenyvesekben, hatalmas láprétekben. Kultúrtörténeti értékei is elbűvölők: a falvakban megtekinthetők „szoknyás” haranglábak, kódisállásos parasztházak, és az Árpád-kori, vastagfalú, erődszerű templomok. A falvakban a mai napig jellemző a fazekasság. A mesterség ősi, családi hagyományként maradt fent napjainkig. Az itt élő emberek szívesen látják az érdeklődőket műhelyeikben.









Szentgotthárdtól 7 km-re található a Vendvidék, melyre a szeres szerkezet a jellemző, a házak szelíd dombokon és lankákon elszórtan, nagy kiterjedésű rétekkel övezett tanyákon állnak, melyeket hatalmas erdők öveznek. A jó levegő, a természet szépségei rengeteg látogatót vonzanak a környékre.

További kikapcsolódást nyújthat a Rába és a környékbeli tavak vadregényes tájainak felfedezése, ahol lehetőség nyílik horgászatra és vadvízi evezésre.


Kerékpárutak a környéken: Csákánydoroszló – Gasztony – Rátót – Szentgotthárd – Felsőszölnök – Máriaújfalu – Apátistvánfalva – Kétvölgy – Orfalu – Farkasfa – Szalafő – Őriszentpéter – Bajánsenye – Magyarszombatfa – Velemér.

A környéken nagyon sok gyönyörű jelzett túristaút és tanösvény várja a kirándulni, túrázni vágyókat.

Részleteket a "Programok" menüpont alatt találhat:
- Ajánlott gyalogos- és kerékpáros túraútvonalak
- Tanösvények

Az Őrség a gombászok paradicsoma. Gombász találkozók, szakmai rendezvények sora kerül megrendezésre itt. A tudományegyetemek, természetvédelmi képzéssel foglakozó karok és szakok, rendszeresen hozzák a hallgatókat őrségi botanikai terepgyakorlatra. Egy-egy gombász találkozón akár 150 fajta gombát is begyűjthetnek a gombák szerelmesei.
Réges-régen a parasztemberek hajnalban az erdőben kezdték a napot, aki későn kelt, már hiába próbálkozott. Ma már nincs a napnak olyan időpontja, mikor ne futhatnánk össze az erdőben gombázókkal. Talán a munkanélküliség, vagy a változó világ hozta magával, de egyre többen járják az erdőt. Akad, aki csak az ebédrevalót szeretné összegyűjteni, megint más hobbiként éli meg az erdei túrákat, de sokan megélhetésüket biztosítják a kalaposok begyűjtésével, árusításával. Nem is rossz kereseti lehetőség ez, jó szezonban ugyanis naponta akár 25-30 ezer forintot is megkereshet az, aki eladásra gyűjt.

vargánya szagos rókagomba gyűrűs tuskógomba nagy őzlábgomba

Szentgotthárdon és vonzáskörzetében gyógy- melegvizű fürdőhelyek találhatók hazánkban, illetve a szomszédos országokban is.
A vendégházunktól 3 km-re levő szentgotthárdi St.Gotthard Spa&Wellness fürdő a valódi spa, wellness- és gyógyfürdők minden igényt kielégítő luxus szolgáltatásait és magas színvonalú élő animációt biztosít kedves vendégei számára egész évben. Mintegy 1500 m2 vízfelületével, különleges csúszdáival, pezsgőfürdőivel, szaunáival, klasszikus római fürdősorával, sportolási lehetőségekkel, gyógy- és wellness kezelésekkel várja vendégeit.

A máriaújfalui Hársas-tó szintén kellemes kikapcsolódást nyújt a strandolni vágyóknak.

© 2010. Minden jog fenntartva
Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox